Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kiegészítés a Hucul és Akhal Teke loval leírásai

2010.04.14

Akhal-teke

Marmagassága: 150-164 cm

Különleges megjelenésű ló. A feje kicsi, egyenes profilú, szemei kifejezőek. Válla dőlt, a mar kifejezett. Mellkasa lapos, nem túlságosan mély. Háta hosszú, fara csapott, farka mélyen tűzött. Lábai szárazak, erősek, patái kemények. A fedő és hosszú szőrök jellegzetesen finomak, vékony szálúak, rendkívül csillogóak, gyakran aranyló fényűek. Kitartó, nagy állóképességű ló, testalkata miatt "a lovak agárjának" is nevezik. Mozgásuk rugalmas, térölelő, kényelmes, könnyen kiülhető. Ügetésben mutat legszebben, vágtáját inkább laposan nyújtja, ami a sztyeppei lovakra jellemző. A lehetséges színei: pej, sárga, fekete, fakó, palomino, perlino, cremello és szürke. Érzékeny, élénk vérmérsékletű, intelligens, bátor, ragaszkodó természetű ló.

Az akhal-teke a világ legrégebbi lófajtáinak egyike, sőt, sokak szerint a legősibb ló. Hérodotosz leírása szerint ugyanis Xerxesz seregében szolgáló arabok tevén harcoltak, nem lovon, vagyis a mások által legősibbnek tartott arab telivér csak később alakult ki. Tenyésztése már 2500 éve óta folyik Közép-Ázsia sztyeppéin. A nevét a Karakum-sivatag szélén fekvő Ahal oázisról és a teke nevű törzsről kapta.

Az első rá utaló írásos emlékek az asszíroktól származnak, amelyekben ?a hegyekből származó szamarakként említik. A Tiglatpalasart (i.e.1115-1077) dicsőítő írások 1200 hadisarcként szerzett lóról emlékeznek meg. Hérodotosz is közölte a fajta leírását, mikor arról a 10 szent lóról írt, amelyek Xerxész seregében az Akhuramazdának szentelt kocsit húzták. A régészek a Pazirikban (Altaj) feltárt szkíta síremlékben is megtalálták ezt a lovat. 

 Kép

A fajta jelentős szerepet töltött be a térség történelmének kialakításában. Perzsák, Médek, Kínaiak, Nagy Sándor macedónjai próbálták megszerezni ezeket a lovakat, többnyire fegyverrel, ha nem ment akkor házaságkötésekkel. Nagy Sándor akkor jutott hozzá kora leggyorsabb lovaihoz,mikor feleségül vette Roxánát.A feltételezések szerint szeretett lova, Bukefalosz, is ebbe a fajtába tartozott. A római császárok és bagdadi kalifák egyaránt nagyra értékelték ezt a lovat, amelyik a híradások szerint, 10 napig folyamatosan képes volt naponta 150 km-t megtenni.Később a Mongolok , a Szeldzsuk, a Törökök seregeit is erősítette. A fajta vissza szorulása a Selyemút jelentőségének csökkenésével , ezzel együtt a közép-ázsiai birodalmak hanyatlásával,vette kezdetét, oly annyira, hogy az újkorra teljesen háttérbe szorult az arab telivérrel szemben.  Jelenleg mindössze pár száz tisztavérű Akhal-teke él a világon, főleg Türkmenisztánban, melynek egyben címer állata is!

Az Akhal-teke kivételes teljesítményét is jól példázza az a verseny, amikor 1935-ben, 84 nap alatt 4300 km-t lovagoltak le vele, Ashgabadból Moszkváig, amelyből 360 km sivatagi terep volt.

Az Akhal-tekini lovak körül egy különös történet a "vért izzadó" ló,legendája kering, melynek valóságtartalma, hogy ezen lovak bőre igen vékony, erős igénybevétel során a kidagadó erek áttetszenek,a bőrőn és olyan hatást kelltenek mintha vért izzadna.

Intelligens, könnyen idomítható,tehetséges ugró és versenyló. Törékeny alkatuk ellenére erős és szívós lovak.

 

HUCUL

Marmagassága: 135 cm körül

A fej nemes, közepes méretű, a nyak széles, közepesen hosszú, a mar lapos, a hát hosszú, a törzs rövid, a farok mélyen tűzött, ugyanakkor a farok és a sörény dús. Mellkasa mély, lábai erősek, ugyanez jellemzi a patát is.
Színe legtöbbször őzszínű pej, többé-kevésbe fakó, vagy egérszürke szőrökkel keverve. A gesztenyepej, a sötétpej, a nyári fekete is gyakori, előfordul fakó, fekete és tarka is.

A hucul a Kárpátok "kis" pónija. A vadlóra emlékeztető fajta származását tekintve megoszlanak a vélemények. Egyesek magyar fajtának vélik, azonban valójában a Kárpátokban, a Tisza, a Prut, a Cseremosz, a Borodina forrásvidékén, Bukovina, Galícia, Magyarország határterületén élő hucul nép tenyésztette ki. A melegvérű póni ősei a hagyomány szerint a mongolok lovai, a tarpánok voltak. Az általuk XIII. században behozott erős, kistermetű lovak jól alkalmazkodtak a szélsőséges hegyvidéki viszonyokhoz. De elképzelhető, hogy más keleti fajták is részt vettek a nemesítésében. Első ízben 1603-ban említik a nevét. A jelenlegi hét vérvonala alapítócsődöreik neve alapján: Hroby, Goral, Prislop, Ousor, Pietrosu, Gurgul és a Polan.

A fajtának 1792-ben már ménese volt Radautzon, illetve Lucsinán. Bár ez idővel feloszlott, 1856-ban újraalakult.

Az Osztrák-Magyar Monarchiában katonai szolgálatra fogták, főként a hegyivadászok kedvelt málháslova volt, így a nehéz hegyi tereppel bíró frontokon kulcsszerepet kapott. 1915-ben mozgósították a ménest is, Lucsinából Waldofba szállították a lovakat.

Az Első Világháború után Kárpátalja, illetve 1921-ben 23 hucul Csehszlovákiához került. A Tátrában található Kistapolcásán (Topolcianky) helyet kapott ménes a Gurul vérvonalat képviseli.

A Monarchián osztozó más országokban is találhatók ménesei. Magyarországon mintegy 60 kanca él (a fele Aggteleken) a 2000 tenyészállatból álló európai állományból. Az 1990-es évek közepén Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Magyarország, Ausztria létrehozta a fajta nemzetközi szervezetét, HUZUL INTERNATIONAL FEDERATION néven, amely szervezi a fajta tenyésztését, törzskönyvezését és génmegőrzését.

Életmódjában és összbenyomásában is különbözik minden más fajtától, igen primitív fajtajellegű. Igénytelen fajta, a hidegben is megállja a helyét, ugyanakkor erős és tanulékony kis póni. Munka-, fogat- és málhás lónak tartják. Helyét kiválóan megállja a hegyes területeken, utakon, dombokon. Kitűnő hobbi ló, különösen fogatban. Edzett, ellenálló, hosszú élettartamú, termékenyfajta. A versenysportok kivételével minden más használatra kitűnően alkalmas.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.